Szólítsatok csak Majának. Nem ez az eredeti nevem viszont azt se kérdezzétek honnan jött a megszólítás, mert nem tudom. Egy nap csak arra ébredtem, hogy ha valamit publikálok (vagy publikálni fogok) ez lesz az álnevem.

Mindig is volt egy íráskényszerem. Ha más nem, novellák szintjén, amiket a fiók alján csücsülő Füzetben gyűjtök már közel tíz éve. Egyfajta menekülés nekem ez az értelmetlen emberek elől. Főleg hogy az írásaimban legalább önmagam lehetek.

Gimis éveim sajnos folyamatos meneküléssel teltek. Menekültem az elől, hogy már megint a drágalátós és nagyon kedvelt osztálytársaim megtaláljanak. Nem sokan voltak az életemben akiket ennyire utáltam, de sajnos a gimis osztályomba került mind az öt darab. Tizenkettedik végére már meguntam a folyamatos harcot, nem foglalkoztam velük annyit. 'Nem fogok az ő szintjükre lesüllyedni!' Mondtam magamnak minden egyes reggel.

Aztán jött a szalagavató-érettségi-felvételi triumvirátus. Itt mondtam azt, hogy oké az utolsó hülyeségben benne leszek (Csak azt  tudom mondani:  MEGÉRTE :) ) és nem foglalkozom a múlttal. Gyomorgörcseim voltak ugyan, de csak az érettségitől. De jelentem jeles bizonyítvánnyal túléltem és felvettek od ahova akartam eredetileg is.

Végül minden 'szenvedésem' eltűnt a felvételivel. Végre olyanok között lehetek akik úgy fogadnak el, ahogy vagyok. Nem kell egy állandó 'perszesemmibajomjólvagyok' maszkot viselnem, amit sajnos gimiben elég sokat kellett. Végül már az utolsó évre itt is megtaláltam azokat az embereket aki elfogadnak.

KÖSZÖNÖM NEKIK AZT A  HAT ÉVNYI TÁMOGATÁST, AMI ÁTSEGÍTETT MIKOR MAGAM ALATT VOLTAM: KÖSZÖNÖM!

Szeptember óta pedig mondhatni kivirágoztam. Felvettek és végre nem kell azért kitartanom, hoyg lenézik a bölcsészeket. De erről már egyszer írtam.

És végülis ki áll a blog mögött? Egy 19 éves elsőéves egyetemista, aki volt olyan elvetemült és bölcsészkaron könyvtárosnak tanul. Egy olyan lány, akinek a legjobb barátja fiú (mert igenis létezik barátság fiú és lány között), és ez a fiú segített neki a legtöbbet, hogy ne essen depresszióba (mert modjuk meg egyszer nagyon közel álltam hozzá). Az a lány aki megőrül a Backstreet Boys zenéért, imádja a Big Time Rusht, a Heffron Drive-ot és legfőképpen a 80-90-es évek zenéjét. Ja és a jazzt.

Terveim között volt ugyan a marketing és az újságírás de aztán váltottam, meg ne kérdezd miért, mert választ ugyancsak nem kapnál.

Olvasási-irodalmi hajlamom egyre tovább nő és ehhez hozzájárul  a baráti köröm is (még véletlenül se gondoljátok hogy antiszoc vagyok, hiszen lételemem a zöldtea mellett a társaság)  :)

Miért is indítottam a blogot? Mert valahol már meg akartam osztani a gondolataimat mindenről amiérdekel vagy csak egyszerűen megfog. Létrehozni azt a teret, ahol szabadon írhatok, ahol nem vágják hozzád azt hogy ne csináld.

Motivációmat pedig Suz'n írásaiból (itt olvashatjátok őt: http://suznvilaga.hu/) merítem és az ő blogjának olvasása közben határoztam el azt, hogy én is nekilátok írni.